Tartalom

• Tartalom: Különbség a klasszikus és a romantikus zene között
• Mi az a klasszikus zene?
• Mi a romantikus zene?
• Főbb különbségek

A klasszikus zenét általában olyan zeneként fogadják el, amelyet 1750-1820 között végeztek vagy komponáltak. Ezt az összes zeneművet használják, amelyeket ebben az időben komponáltak. Hadyn, Mozart és Beethoven népszerű zeneszerzők voltak ebben a korszakban. A romantikus zene az 1815-1920 közötti zenei korszak, és a két időszak kissé átfedésben van.

Meg kell jegyezni, hogy a „klasszikus zene” és a „romantikus zene” különféle dolgok, az előbbiek romantikus és szerető jellegű zene voltak, és nagyon kevés romantikus zenei darab volt „romantikus”. Liszt Franz ebben az időben népszerű zeneszerző volt. A romantikus zenét Európában a romantikával, míg a klasszikus zenével a klasszicizmussal, Európában is.

Tartalom: Különbség a klasszikus és a romantikus zene között

• Mi az a klasszikus zene?
• Mi a romantikus zene?
• Főbb különbségek

Mi az a klasszikus zene?

A klasszikus zene a klasszikus korszak zenéje, amely 1730 és 1820 között kezdődött. Noha ez a klasszikus zene eredeti hivatkozása a nyugati zene történetében, a kifejezést jelenleg széles körben használják, meglehetősen köznyelven, a nyugati zene sokféle változatára utalva az ősi időktől napjainkig; egyfajta zene, amely nem modernizált, sem összetett, de könnyű, egyszerű és megnyugtató.

Mi a romantikus zene?

A romantikus zene kifejezés a nyugati zene korszakát jelöli, amelyet a 18. század végén vagy a 19. század elején hoztak létre; pontosabban, 1815 és 1930 között. A romantikus zene társul a romantika mozgalommal, amely a tizennyolcadik századi Európában történt. A romantika nemcsak a zenével kapcsolatos mozgalom volt; a művészet, az irodalom, a zene és az intellektus átfogó mozgalma volt. A romantikus korszak zeneének számos vonása volt: a romantikus zene témái gyakran kapcsolódtak a természethez és az önkifejezéshez.

Főbb különbségek

1. A romantikus zenét Európában a romantikával, míg a klasszikus zenével a klasszicizmussal, Európában is.
2. A romantikus zene a tizennyolcadik század végén, a klasszikus zene pedig a tizennyolcadik század közepén kezdődött.
3. A romantikus zene témái vagy kifejezései a természetet és az önkifejezést tartalmazzák, míg a klasszikus zene témái közé tartozik a visszafogás és az érzelmi egyensúly.
4. A klasszikus zene hangszeres elrendezései között szerepel a szimfónia szóló zongoraművek nélkül, míg a romantikus zene részeként a nagyobb szimfónia szerepel a zongoraművekkel.
5. A romantikus zene harmóniája kromatika, míg a klasszikus zene elsősorban a diatonikus harmóniából állt.
6. A romantikus zene (Beethoven, Wagner, Brahms) intenzívebben és érzelmesebben hangzik, mint a klasszikus zene (Vivaldi, Handel, Mozart), amely általában strukturáltabb és kiszámíthatóbbnak tűnik (úgy tűnik, hogy a romantikus zene gyorsan előre-hátra változik a nagyon intenzívtől a nagyon nyugodt).
7. A romantikus és a klasszikus zene közötti egyik legnagyobb különbség az intenzív kromatika. A klasszikus darabok gyakran intenzív kromatikus szakaszokkal rendelkeznek, a romantikus darabok viszonylag diatonikusak lehetnek.
8. A romantikus zene a klasszikus zene stílusában gyökerezik. A klasszikus időszakban kiemelkedő formák és harmonikus ötletek fejlődése a romantikus időszakban kibővült.
9. A klasszikus korszakok nagy szándékúak voltak a rend megóvására és a dallamok lehető legtisztább bemutatására. Emiatt a klasszikus korszak akkordjai nagyon egyértelmûek voltak, és nagymértékben a nagy-kisebb léptékû kapcsolatokra támaszkodtak. A zenei szabályokhoz való hozzáállás megváltozott a romantikus időszakban. A romantikus korszak zeneszerzői elkezdték kibővíteni a szonáta struktúráját, elrejtik a dallamot fejlettebb és kromatikus akkordokkal, és új zenei stílust hoztak létre, amely kifejezi a zene drámai és nem feltétlenül fizikai aspektusait.